Vagyis régen láttuk egymást.

Nem írtam, mert nincs nagyon miről írnom... Semmi különös nem történik, melós hétköznapok és pihenős hétvégék váltják egymást, szerencsére megint elkezdett szaladni az idő. Már csak 40 nap, és otthon leszek. :)

A versenyfelkészülés elég sok időmet és energiámat elveszi, szinte az összeset. Kedves tanárnénink kitalálta, hogy jövő héten rendezünk a suliban egy házi fordulót, amin mindenki előadhatja a tudományát. A dolog szépséghibája csak annyi, hogy ugyan az igazi versenyen csak a versekkel indulok, itt a suliban részt kell vennem a karakterírós és a beszédmondós feladatokban is. És bár ez nem annyira komoly dolog, csak nem akarok beégni, úgyhogy most egy hét alatt pánikszerű szótanulásba kezdek, meg írok egy beszédet, és megtanulom. Ja és még a napi két vers, meg az eddig bemagoltak ismétlése. És ha ez még mindig nem lenne elég: közelednek a félévi vizsgák (amik a verseny után kb. egy héttel lesznek esedékesek), azokra is el kell kezdeni tanulni, főleg a töri és az irodalom lesz húzós. 

Egy dologról nem vagyok hajlandó lemondani a tanulás miatt: és az a kungfu. A térdemet kímélendő csak heti 4 edzésre járok, a fennmaradó 3 napon pedig futok, meg a szobámban nyújtok-erősítek. Soha semmilyen sportnak nem voltam még ennyire a megszállottja... De remélem sikerül megtartani majd otthon is a mindennapos mozgást, mert nagyon jót tesz, fizikailag és lelkileg is. Bár erősen aggódom, hogy fogok-e olyan kungfu edzést találni Pesten, ami kielégíti az igényeimet, miután egy évig egy kiváló kínai mesternél tanultam... De hátha. Ha meg nem, akkor majd csinálom magamtól amit tudok.

A hétvégén volt is mit lemozognom: pénteken egy olasz csoporttársam születésnapját ünnepeltük egy "all you can eat" étteremben, ami kínai és nyugati ételeket is kínált, svédasztal jelleggel. A fejenként befizetendő összeg nem érte el a 2000 ft-ot, és ezért két órán keresztül annyit ehettünk, amennyit nem szégyelltünk, ráadásul még a pia is ingyen volt, üdítő és sör egyaránt. A kajaválaszték nem volt annyira nagy, mint amekkorát a hely mérete indokolt volna (a legalább 300 férőhelyes étterem dugig tele volt), de azért találtunk kedvünkre való fogásokat bőven. Én főleg a majonézes krumplisalátában végeztem nagy pusztítást, valamint az édességeknél, amik elég gyatra kínai utánzatok voltak, de két és fél hónap teljes süteménytelenség eléggé levitte az elvárásaimat. El se tudom képzelni mi lesz karácsony után, amikor először a kezeim közé kaparintok egy tál mama-féle mézes krémest... Dupla edzéseket kell majd csinálnom minden nap egy jó darabig, az biztos. :)

Minden kínai úton-útfélen hangoztatja, hogy a legszebb, legkellemesebb évszak Kínában az ősz. Próbáltam elképzelni, de folyton nagy csúnya esőfelhők úsztak a képbe, ahogy otthon megszoktam. De ma, november 7-én rájöttem, hogy igazuk van. Összességében hihetetlenül jó idő van, amióta itt vagyok. Két kezemen meg tudnám számolni, hogy összesen hányszor esett az eső augusztus vége óta. Az egyetem tele van fákkal, a fák tele vannak színes levelekkel. Szinte állandóan hét ágra süt a nap, kellemes, nem túl hideg idő van (az estéket leszámítva). Napközben még elég egy pulcsit, meg a kedvenc vékonyka fehér kabátomat felvenni. Persze Kínában vagyunk, néhány ködös-szmogos nap előfordul, amikor a 200 méterre lévő iskolaépületet is alig tudom kivenni a szobámból, de a tenger áldásos hozadéka, az erős szél egy nap alatt megoldja a problémát, és megint gyönyörködhetünk a messzi magas hegyekben. Egyszóval nagyon elégedett vagyok az itteni klímával. (És nagyon örülök, hogy a két leghidegebb hónapot nem kell itt töltenem...)

Sikerült megbetegednem, két napja fáj a fejem, és többet alszom mint egy csecsemő. A térdem már jól van (köszönhetően egy nagyon büdös tapasznak, amit egy helyi patikában szereztem be, és hatásosnak bizonyult), ma terveztem elmenni végre kungfura, de úgy tűnik nem tudok. Nagyon hiányzik már a rendes mozgás... És persze mi nincs a húszezerféle gyógyszer között, amit magammal hoztam?... Neo Citran. Bravó Csicsi. Marad a jó öreg tea+méz+pálinka kúra.

Nagyon feldob, hogy végre rendesen kell tanulnom, lehet megint küszködni: élvezettel mantrázom naphosszat a kínai verseket. A héten kiderült, hogy ez a verseny mégse úgy lesz, ahogy a múlt héten mondták (miért is lenne úgy?... egy kis kavarás mindig kell ebben az országban...): egy ember csak egyféle feladatra készül. Nekem a verstanulás jutott, ami talán a legnehezebb, de a legélvezetesebb is: szívesebben foglalkozom ezekkel, mint hogy 1000 új szót bemagoljak hirtelen. Elemezni is kell a verseket, a jelentésüket szavanként, mondatonként és globálisan érteni, háttérismereteket szerezni... Valamint leírni őket. Ez elsőre megrémített, de ma "vizsgáztatott" a nyelvi partnerem a már megtanult versekből, és meglepően nagy százalékukat hibátlanul le tudtam írni annak ellenére, hogy csomó olyan karakter van bennük, amit eddig még sosem láttam. De úgy látszik hasznos módszer az, hogy az összes verset kiragasztom az ágyam fölé a saját kézírásommal: így szó szerint ezzel fekszem, ezzel kelek. 
A "produkáld magad" részben pedig csapatosan indulunk az osztállyal: kínai néptáncot, pontosabban a kazah nemzeti kisebbség egyik tradicionális táncát tanuljuk. Tegnap volt az első óránk, nagyon vicces volt. A táncban semmi "kínais" nincs, nagyrészt fenékrázásból meg kézzel varázslásból áll, a zene nekem törökös... De élvezzük a készülést. Elvileg majd szép ruhánk is lesz a fellépésre. 

Nagyjából ennyi történt mostanában. Csókoltatok mindenkit, visszatérek a verseimhez.

Annyira NAGYON hiányoztok, otthoniak. 

Újabb nagy kihívás elé állítottak, csak most van időm felkészülni rá, és legalább megkérdezték, hogy akarom-e. Igent mondtam. Ezzel a következő 5 hétre eléggé megcsináltam magamnak a programot.

December 10-13-ig rendeznek Hebei tartomány fővárosában, Shijiazhuangban egy külföldieknek szóló kínai nyelvi versenyt. A vezető tanárunk négy embert választott ki, hogy képviseljék az iskolát ezen az eseményen: a koreai, a spanyol és az indiai lányt, valamint engem. (Fun fact: rajtam kívül mindhárom csajnak kínai mesterszakos diplomája van. Én meg itt vicceskedek alapszak másodév után...)

A verseny három részből áll.
Mondani kell egy 5 perces beszédet - ezen pár hete még kiakadtam volna, most gyerekjátéknak tűnik a többihez képest. Nem lesz vele gond.
Diktálás után karakterek írása - HSK 5-ös szinten. Májusban vizsgáztam 4-esen, ami 1200 szavas szókincset jelent. Az 5-ös szinten 2500 szót tud az ember, elvileg. Még jó, hogy körülbelül egy hónappal ezelőtt nekiláttam, hogy majd szépen lassan fokozatosan megtanulom az 5-ös anyagot, hátha valamikor jövőre elmegyek nyelvvizsgázni... Változott a terv: egy hónap alatt be kell hozni a kb. 1000 szavas lemaradást. Hajrá Csicsi... (Nem vagyok naiv, nyilván nem tudom megtanulni az összeset egy hónap alatt... De azért megteszek minden tőlem telhetőt.)
A harmadik rész a kedvencem: 50 régi kínai vers megtanulása fejből. Ez azért vicces, mert attól, hogy a modern kínait érted és beszéled, ha eléd raknak egy pár száz éves verset, jó eséllyel fogalmad sem lesz, miről szól. Más karaktereket használnak, máshogy fejezik ki a dolgokat, kihagynak szavakat, szóval költészetet művelnek, ami szép és jó, csak bazinehéz. No nem baj, nem túl hosszúak, napi kettőt bemagolok, elég hamar megleszek vele... A mai kettőt már megtanultam, eddig oké, csak kíváncsi vagyok, mennyire fogom összekeverni a holnapi kettővel.

A nyelvi partnereim nagyon kedvesek voltak megint, mindenféle segítségről biztosítottak, szükségem is lesz rá. Legelőször is el kell magyarázniuk az összes vers tartalmát, utána szavakat gyakorolni, a beszédemet csiszolgatni... Jó, hogy nem vagyok egyedül.

Szóval lehet nekem szurkolni majd! Biztos nagy kaland lesz, elutazunk 4 napra a tízmilliós tartományi fővárosba, és találkozunk sok-sok Kínában élő/tanuló külföldivel... Ezért megéri ennyit gürcölni. (Mondom ezt az első napon. A következő 5 hét "ezt én nem bírom tovább csinálni" tartalmú hiszti-posztjait pedig majd ne tessék komolyan venni!)

Challenge accepted. :)

Update:
Tegnap elfelejtettek beszámolni róla, és ma is csak véletlenül tudtam meg, hogy ez a verseny sem más, mint az összes többi kínai verseny... Itt is szükségeltetik valami produkció. Negyedik feladat: add elő magad. Mindegy hogyan, csak legyen valami köze a kínai kultúrához. Ének, tánc, bűvészmutatvány, hangszeres produkció... Hoppá! Mégis okos vagyok, hogy magammal hoztam a hegedűmet :))) Máris van pár jó ötletem.

Előre is elnézést kérek a kedves olvasóktól, hogy ilyen érdektelen témát boncolgatok ma... De egyrészt itt mostanság tényleg annyira nem történik semmi érdekes, hogy csak erre futja; másrészt ez a fapados gasztronómiai élmény annyira alapjaiban rengette meg a mesterséges kajákról alkotott véleményemet, hogy nem mehetek el szó nélkül mellette.

Az egyik nyelvi partneremmel elég sokat beszélünk a kínai konyháról, főzési szokásokról, itt megtalálható alapanyagokról, és a kolis élettel együtt járó, minél gyorsabb és minél olcsóbb ételekről. Az utóbbi kategória abszolút győztese a mai napon a 方便面, vagyis a "kényelmes tészta" lett. A kínai lány már régóta rágja a fülem, hogy próbáljam ki, hát ma rászántam magam, akármennyire is unszimpatikus volt a csomagolás, meg egyáltalán az ötlet. Ez az otthon leginkább "smack"-ként ismert kaja egy színes zacskóban sok-sok tésztát, és néhány tasak ízesítő port tartalmaz. 5 perc alatt elkészíthető, és csak víz kell hozzá. Otthon sosem vettem volna rá magam, hogy ilyet egyek... De most kénytelen vagyok neki adományozni "az év egyik legkellemesebb csalódása" címet. ANNYI tészta volt benne, hogy fél órával vacsi után is alig bírok mozdulni, úgy jóllaktam. Nem túl kemény, nem túl puha, nem ragadós, tök jó tészta. A leves íze pedig versenyezhet a Mari néni gulyáslevesével: nem túl sós, jó csípős, nem műanyag... Szóval annyira jó volt, hogy nagyon. És ez még csak az első próba volt a sok közül: csak a kampusz icipici boltjában minimum 30 féle különböző ízesítésű levest lehet kapni, egy darabig el fog tartani, mire az összeset kipróbálom. De a legjobb rész még csak most jön.
Ez a teljes vacsinak megfelelő kaja 1.5 yuanbe, azaz a legelkeserítőbb árfolyamon számolva is 55 forintba került. Otthon legalább a hatszorosa lenne. Ahhoz már hozzászoktam, hogy a menzán 2-300 forintból veszek akkora adag ételt, ami ebédre ÉS vacsira bőven elég, de ettől most megint leesett az állam. Még egy "elfogyott az ösztöndíj" fogás az étlapon, ami nagyon finom. Mondjuk nem kungfu-kompatibilis vacsi: tuti hogy még legalább két órán át nem nyerem vissza a fürgeségem... De sajnos a hétvégén kimaradtak az edzések, mert a térdeim elkezdtek hangosan tiltakozni a mindennapos terhelés ellen. Kénytelen voltam adni magamnak 3 nap pihenőt - remélem holnap már visszaáll minden a rendes kerékvágásba.

A tegnapi napon letelt ittlétem második hónapja is: a félidő felénél vagyok. Ma pedig alig tudok másra gondolni, mint hogy két hónap múlva, december 27-én ilyenkor hol leszek. :)

...mióta a karaoke bulis mongolos whisky-zöld tea kombós fejfájós este után felkeltem, sütöttem mikróban 5 perc alatt egy almás pitét, mindmegettem, és tejecskét ittam hozzá. Szóval ma óta.

Tegnap nagy kő esett le a szívemről, mert sikeresen vettem télikabátot, elég jó áron, puha-meleg béléseset, mustársárgát. Piros sapkám és kesztyűm van hozzá, vidám tél lesz... De ebben az országban úgysem lehet eléggé rikítani, mindig van egy kínai, aki tud még rátenni egy lapáttal. 

Ma pedig szép nyugodtan utolérem magam: kitakarítok, tanulgatok, hegedülök, olvasok, este edzek. És közben életemben először szeretem a vasárnapot.

Tegnap elkezdtem írni ezt a posztot, de mindenkinek jobb ez így, hogy csak ma fejeztem be. :)
Jelentem élek még, csak az elmúlt napokban úgy le voltak fagyva az ujjaim, hogy nem tudtam gépelni.

Ugyanis az ősszel tényleg nem sokat vesződik az időjárás a világnak ezen a felén: 20 fokról egy éjszaka alatt gond nélkül vált át nullára a hőmérséklet. Néhány napja már dupla pulcsiban, két zokniban, sálban és kesztyűben üldögéltem a szobámban, ahol nem sokkal volt melegebb, mint odakint. Az ablakom semmit nem szigetel, a falakból és a folyosóról is árad be a hideg. A miniradiátorok pedig maximum hűtőszekrénynek használhatóak... De tegnap végre felcsillant a remény, hogy nem jégszoborként kell töltenem hátralévő napjaim: kaptunk távirányítót a szobában lévő légkondicionáló berendezéshez. Már csak hosszabbítóra volt szükségem, hogy ne fagyjak meg, néhány óra alatt ezt a problémát is sikerült megoldani. Most ugyan 4, azaz négy darab elosztó közbeiktatásával sikerült összekapcsolni a légkondit a konnektorral, hihetetlen, hogy ezeknek a kínaiaknak hány különféle dugasza van, gyakorlatilag minden eszközhöz másik hosszabbítót kell venni, mert itt semmi nem kompatibilis semmivel. (Amúgy ez kinek jó?... Mondjuk ennyi kínai közül biztos van jó pár, akinek az a foglalkozása, hogy új fajta dugaszokat fejleszt ki.) Tehát tegnap beállítottam a légkondit 30 Celsius fokra, amivel annyit sikerült elérnem, hogy ma már egy pulcsiban is nagyjából kényelmesen érzem magam, és a kezem is csak kicsit hideg. Mi lesz itt az igazi télen?... 

Úgy néz ki, innentől besűrűsödik a hét: pénteken közös kirándulásra megyünk, valami hegymászást emlegetett a tanárnőnk, ezen kívül nem sokat tudunk, de ezen már senki nem lepődik meg. Ma fél délelőtt dalokat meg versikéket tanultunk, hogy hegymászás közben énekelhessük őket. Oké..... Vidám lesz, az biztos. Szombaton pedig kénytelen leszek bemenni a városközpontba, mert a télikabát vásárlást már igazán nem lehet tovább halogatni. Szerencsére több csoporttársam csatlakozik hozzám, talán még a híres kínai alkudozás művészetébe is belekóstolunk. 

Azért még kiélvezem az utolsó őszinek mondható órákat, amennyire lehet: ma a koli előtt ülve olvastam a Trónok harcát (másodszor, angolul, végre), és csak nevettem a Starkok jelmondatán a napsütésben - amíg még megtehetem. Azért a fél óra múlva kezdődő kungfu edzésre dupla pulcsiban megyek, és jó helyi szokás szerint meleg vizet viszek magammal inni.