Az első, még sulimentes hét főleg semmittevéssel, alváshiány-pótlással és megszokással telt.

Berendezkedtem a szobámban, ami az 530-as szám alatt található. Ebből következik, hogy az ötödik emeletre kell minden nap többször is felmásznom - legalább lemozgom a sok rizst. A szobára egy szavam sem lehet: a megígértekhez híven tényleg egyedül vagyok, viszont két ágyam van, tehát az egyiken alszom, a másikon pedig gyakorolhatom az egyik kedvenc elfoglaltságomat: a kupicsinálást. (Na jó, igazából ott a hegedűm lakik, neki is szüksége van egy helyre, ahol elalhat.) Minden bútorom egyforma szürkére festett vasból van, legalább harmonizálnak egymással. Az ágyamra nem tanácsos magasról lehuppanni, mert elég kellemetlen az érkezés a falemezen árválkodó egyetlen kb. 2 centi vastag takaróra. (Ezt nem saját tapasztalat: egyik kedves kolistársam járt szerencsétlenül...) Azóta megoldottam ezt a kérdést: összelopkodtam még 2-3 ilyen takarót, úgyhogy most már csak ritkán sajog a hátam amikor reggel felkelek. A lopkodás pedig teljesen legális volt: itt az a szokás, hogy az év eleji takarításkor mindent, amit az előző lakó otthagyott, kivisznek a szobából a folyosóra, hogy az újonnan beköltöző csak annyi cuccot találjon, amennyi ténylegesen szobatartozék. Utána pedig indulhat a portya: én a takarókon kívül szereztem még a folyosóról egy mérleget, egy kukát, néhány vállfát, egy lavórt és egy faliórát. WC- kefére már két hete sikertelenül vadászok... Az ágyneműhuzat fogalma itt a kollégiumban ismeretlen, kénytelen voltam tehát beszerezni legalább egy párnahuzatot, a takarót meg kibírom valahogy. Úgyhogy most a párnám kék kockás, a takaróm pedig barna-sárga csíkos, de ezen az ízléstelenség szülőhazájában úgysem akad fenn senki. Amikor először beléptem a szobába, meghökkentem a díszítésen. Az ágyam melletti fal jó nagy részét ugyanis betölti a KÉK CSAJ. A kék csaj egy falra festett női arc, kb. fél méter magas, és nagyon hosszú a haja. Először meglehetősen zavarónak találtam, de aztán megbarátkoztunk egymással: most már ő is sokkal kedvesebben bámul rám a falról, én pedig legalább nem érzem magam annyira egyedül...

Szobám legcsodálatosabb tulajdonsága a belőle nyíló saját kis fürdőszoba, és a benne található angol WC. Nagyon szerencsésnek és kivételes helyzetűnek mondhatom magam, mert abban a luxusban lehet részem, hogy nem kell minden nap a pottyantós szépségeit élveznem. Ezért nincs egy szavam se a zuhanyzóra, ami a fürdőben egy falból kiálló zuhanyrózsát jelent, de tálcát vagy függönyt, egyáltalán bármi elválasztást nem... Szóval úszik az egész kis helyiség minden tusolásnál, de ez engem egy cseppet sem zavar, inkább zuhanyzás közben is ámulattal csodálom a mellettem ázó gyönyörű budimat, aminek a mi kolinkon kívül nem túl sok testvérkéje lehet ebben a városban.

Megérkezésem utáni napon az egyik első utam a China Mobile üzletbe vezetett, ahol vettem egy kínai SIM-kártyát, és hozzá egy Coolpad (hahaha!!) telefont. Egész baráti áron sikerült hozzájuk jutnom, mondjuk azt még mindig nem értem pontosan, hogy mennyi adatforgalmat és telefonálást tartalmaz a csomag, amit vásároltam, de lazán elbírt egy kis emailezést, és még a Pleco kínai szótárat és a Viber csetprogramot is le tudtam rá tölteni, működnek is rendesen. (Tehát sokkal jobb, mint az otthoni telefonom, az összes kínai gagyiságával együtt.)

A következő napokban lassan de biztosan összeismerkedtünk a meglehetősen színes külföldi diáktársaság többi tagjával. Kis csapatunkban képviselteti magát India, Oroszország, Zambia, Zimbabwe, Korea, Mongólia, Kanada, az USA, Németország, Spanyolország, Olaszország és kis hazánk, remélem nem hagytam ki senkit. Már az első héten alkalmat adott egy kis ünneplésre az indiai lány születésnapja. (Tőlem a közös ajándék mellett kapott egy korty pálinkát is: érdekes arcot vágott hozzá, de azt mondta, hogy ízlett neki.) Aznap este felkerekedtünk, és kerestünk egy éttermet, ami alkalmas volt 17 ember befogadására, majd kínai szokás szerint kikértünk párféle kaját az asztal közepére, és aki-kapja-marja-módszerrel egy tányérból kacsahusiztunk, zöldbaboztunk, kukoricáztunk, tofuztunk, satöbbi satöbbi. (Cseresznye nem volt, viszont sör igen, úgyhogy azért így is elég jó cimborák lettünk a vacsi végére.) Úgy látszik, ennél durvább partizások nem is nagyon lesznek az év folyamán a koli falain kívül. Régóta ebben a városban tartózkodó külföldiek, valamint a kínai segítőtanárunk óva intettek minket attól, hogy bármilyen szórakozóhelyre is ellátogassunk este, mivel itt a kínaiak alkoholfogyasztás után állítólag előszeretettel kezdik el püfölni a nem-kínaiakat. Senkinek nincs kedve kipróbálni, hogy tényleg így van-e, meg aztán a koli kapuját amúgy is lelakatolják este fél 11-kor, úgyhogy maradunk a csendes kis belső partiknál. Viszont a mi kis társaságunk tele van kedvesebbnél kedvesebb emberekkel, már egy-két nap után sokkal jobban kezdtem érezni magam attól a kilátástól, hogy azért itt is lesznek barátaim.

Tengernyi időnkben felfedeztük a környékbeli kajálási lehetőségeket, boltokat is, de ezek tárgyalásának majd külön bejegyzést fogok szentelni.

Hétvégén először merészkedtünk messzebbre: elbuszoztunk a tengerpartra. Egy kis bícsen kötöttünk ki, de a vízben túl sok volt a medúza és a kínai, úgyhogy csak bokáig sétáltunk bele. Először láttam életemben "normális" tengert: eddig csak Svédországban, októberben, három fokban, szakadó esőben és viharos szélben volt szerencsém egy meredek sziklás partról sós vizet vizsgálgatni... Az is szép volt, csak másképp. (Csúnya nő sincs, csak érdekes.) Szóval itt volt finom selyemszerű homok, hatalmas hullámok és sok szemét, ezzel együtt ittlétem eddigi legjobb élményét nyújtotta. Néhány merész csoporttársam sült polipot kóstolt, azóta is sokszor tengeri herkentyűznek, nekem valahogy nem fűlik a fogam hozzá.

Még szombaton megkérdezte a koreai lány a csapatot, hogy ki keresztény, nincs-e kedve valakinek vele tartani vasárnap templomba. Katával és még néhány társammal meglepődve, de örömmel fogadtuk az ajánlatot: csak megnézzük már magunknak, hogy tartják a misét a világ másik felén! Na ezt nem tudtuk meg. Viszont azt igen, hogy milyen Kínában az otthoni hitgyülihez hasonló szekta, a maga vidám vasárnapjával. Már ott gyanús volt a dolog, hogy egy toronyház legfelső, 23. emeletére érve léptünk be a helyre, amit azóta jó nagy idézőjeleket mutogatva úgy hívunk, hogy a """church"""... Dagi főbácsi állt a prédikátori emelvénynél, borzasztó csúnya lila palástban. Körülötte a """zenekar""": pianínó, vicces elektromos főzőlapokhoz hasonlító dobutánzat, gitár (olyan fajta amin csak négy akkord van, több nincs...), basszusgitár, valamint két műmosolyú csúnyafogú vokálnéni. Az énekes rész kb. egy órán át tartott: csak és kizárólag tökegyforma C-dúros dalokkal, tizenötször ismétlődő refrénekkel, ég felé emelt kezekkel, áhitattól könnyező arcokkal... A második percnél akartam először kiszaladni, és utána egyre csak a jólneveltségemen bánkódtam, hogy nem tettem meg. Aztán amikor hatvan keserves perccel később levonult a zenekar, és azt hittük, hogy fellélegezhetünk, mert ennél rosszabb már nem jöhet, akkor tévedtünk csak igazán nagyot. Első látásra szimpatikusnak tűnő kínai néni jött az emelvényre, tiszteletünkre egy angol tolmács hölgy is követte. Kár volt, lehet, hogy kevésbé sérült volna a lelkem, ha csak kínaiul hallom a szintén egy óra hosszú Biblia-félremagyarázást, és nem vagyok kénytelen az egészet felfogni. Politikusnak könnyen elmehetne mindkét néni, mert amilyen lelkesedéssel magyarázták ordítva, egymás szavába vágva a hülyeségeiket, azzal bármelyik pártfőnököt lealázták. És ha ez még mindig nem lett volna elég: a záróima után kitessékeltek minket a pódiumra, szeretettel üdvözöltek a közösségükben, be kellett mutatkoznunk, és kifejezték abbéli reményüket, hogy ezentúl minden vasárnap itt leszünk, mi meg csak azt nem tudtuk eldönteni, hogy a bal vagy a jobb cipőnket bámuljuk közben. Egyszóval ez volt itt tartózkodásom eddigi legmegrázóbb, legsokkolóbb, utólag legviccesebb élménye.

Éppen beköltözik a szintünkre tizenkét mongol... Már most akkora hangzavart csinálnak, hogy a saját gondolataimat sem hallom, úgyhogy folyt. köv...

A következő rész tartalmából: suli- és kajaposzt várható hamarosan.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.